4.
rész
-Mert legalább 3 hónapja volt az az
éjjel.
- Te jó ég.
Rick ekkor lépett be.
- Remek már csak te hiányoztál.
Mondta Kate.
- Castle most kérlek menj haza, majd
én itt maradok és vigyázok rá .
- Hogy mi, de a bajod Kate, miért
sírsz? Nagy a baj? Valamit mondjatok már.
- Castle most menj el! Utasította
hangosan Kate.
Rick eléggé összezavarodva elhagyta
a kórtermet.
- Kate kérlek nyugodj meg, ez nem
tesz jót a babának.
- Miféle babának, annak aminek az
apjára még csak nem is emlékszem, mit mondok a többieknek, és
legfőképpen Castle-nak. Lanie én szeretem Castle-t, és ez mindent
tökretesz.
- Hogy ez, a gyerekedről beszélsz,
de megértelek. Szerintem egyelőre senkinek se mondjuk meg.
- Lanie, ezt meddig lehet titkolni,
észre fogják venni.
- Nyugi Kate, majd kitalálunk
valamit.
- Jó,
- Akkor én most megyek, te pihenj.
Oké, Kate pár perccel később már
aludt is.
Castle fejében ezer dolog kavargott,
nem tudta elfeledni Kate könnyekkel teli szemeit és az meg főként
nem hogy neki semmit se mondott. Elhatározta hát, hogy még ma
délután visszamegy a kórházba és szemtől szembe megkérdezi
Kate-t hogy mi történt.
Kate pár óra nyugtalan alvás után
arra ébredt, hogy valaki belép az ajtón. Mikor kinyitotta a szemét
nem más volt vele szemben mint Castle.
- Te mit keresel itt mondta
zaklatottan Kate.
- Hozzád jöttem, mivel senki nem
mond nekem semmit és ez nagyon dühítő. Kate én a társad vagyok
és tudtommal a legjobb barátod, legalábbis azt hiszem.
- Castle.
- Kate kérlek, mondd el, én
melletted állok akármi is a baj.
Rick leült Kate mellé majd megfogta a
kezét.
- Én itt vagyok.
Kate szeméből könnyek hulltak.
- Tudod Castle ezt nem olyan egyszerű
elmondani.
- Akármi is az mond csak nyugodtan.
- Terhes vagyok.
- Mi?
- Terhes.
Rick ekkor elhúzta kezét.
- Ezt nem mondod komolyan? Mégis
kitől. Azt sem tudtam, hogy van barátod.
Dadogta Castle értetlenül.
- Csak nem Josh-tól van?
- Mi, nem?
- Akkor kitől?
- Nem tudom, érted, nem tudom.
- Ezt meg hogy értsem. Magyarázd
el.
- Castle én kedvellek, és tudom,
hogy te is, legyen elég válasz az hogy nincs apja.
Castle összetörve érezte magát.
- Most mennem kell.
- Rick kérlek várj.
- Most megyek, szia.
Kate zokogni kezdett miközben nézte
Castle távolodó alakját.
- Mindent elszúrtam. Mondta Kate.
1 héttel később.
Castle épp a laptopja előtt üldögélt,
de írni egy betűt sem tudott.
Gondolatai folyton Kate-ra terelődtek.
Mindennél jobban szerette Katet, de az amit tett iszonyatosan
felbolygatta. Lefeküdt egy másik férfival a következményekről
ne is beszéljünk. Folyton az a beszélgetés járt a fejében hogy
megígérte Kate-nak akármi is van ö vele lesz, de nem így tett,
otthagyta a nőt. Döntenie kellett vagy Katet választja a terhesség
ellenére vagy örökre egyedül marad, mert Kate-nél jobban senkit
sem fog szeretni soha.
Felnézett a monitortól majd lecsukta,
felpattant a székről, levette a fogasról a kabátját és elhagyta
a lakást.
Kate a nappaliban üldögélt és az
ultrahangos képet nézegette. Szeméből könny hullott, nem tudta a
fő okát, a baba e vagy hogy Rick és ő veszekedtek. Könnyeit
törölgette mikor a csengő megszólalt.
Odalépett az ajtóhoz majd kinyitotta
azt és nem más állt előtte mint Castle.
- Mit akarsz Castle?
- Bemehetek?
Kate hátrébb állt majd kitárta az
ajtót.
- Fáradj beljebb.
Rick kissé idegesen, de beljebb ment
majd ujjat tördelni kezdte.
Kate ahogy becsukta az ajtót, kiesett
a kezéből a felvétel, pont Rick lába elé, azonnal felvette.
- Az ő?
Kate megköszörülte a torkát.
- Igen.
- Mikor voltál?
- Pont ma.
Rick elmosolyodott.
- Hasonlít rád.
- Castle az csak egy elmosdott paca,
nem hasonlít rám.
- De igen.
- Azért jöttél, hogy
vitatkozzunk?
- Nem, dehogy.
- Akkor?
- Tudod nagyon sokat gondolkodtam,
rólad, rólam a babádról.
- Igen?
- Tudod, engem nem érdekel a baba….
- Mi?
- Mármint az nem érdekel, hogy ki
az apja.
Kate furcsán kezdett el Castle-ra
nézni.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Arra hogy veled akarok lenni,
veletek akarok lenni.
Kate szeme kezdett könnyes lenni.
Épp meg akart szólalni mikor Castle
telefonja megcsörrent.
Rick előkapta.
- Espo az.
- Vedd csak fel nyugodtan.
- Biztos?
- Persze?
- Mond Espo, nem érek rá.
- Megtaláltam.
- Kit?
- A csapost.
- Már nem érdekel.
- Várj ne tedd le. Ez nem minden,
mindent meg tudtam és nem fogod elhinni ki volt az.
- Espo kérlek......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése