4*23 folytatás.
Beckett ujjait összekulcsolta Castleéval közben végiga szemébe nézett, majd szép
lassan Castlet a háló felé húzta. Felmentek a lépcsőn még mindig kézen fogva.
Beértek a hálóba ahol Beckett elengedte Castle kezét és egy lépéssel l hátrálni
kezdett eközben mindvégig tartották a szemkontaktust.
Beckett
lassan kigombolta a kardigánját és szép
lassan lecsúsztatta válláról a csurom vizes ruhadarabot.
Rick ezt vágyakozó
tekintettel követte.
Kate közelebb
lépett és bal kezével beletúrt Rick
hajába. Ami elég is volt Castle számára és elkapta Kate derekát és szorosan
magához húzta. Castle először Kate
homlokát csókolta majd szép lassan araszolt lefelé míg nem elérte ajkait és
hevesen megcsókolta. Közben Kate keze már átjárta A férfi testét. A csókjuk hosszú volt és szenvedéllyel teli. Castle ajkai
szép lassan elváltak Beckettétől és
utána apró csókok követték az apró csókok után Castle lejjebb vette az irányt
és Beckett nyakát csókolta . A férfi ajkai ide oda cikáztak egyszer a nyakon
egyszer a nő ajkain jártak. Beckett nek még esélye sem volt viszonozni Castle
kényeztetését mert amint megkísérelte volna Castle ismét csókolni kezdte. A
férfi heves volt, nagyon heves, de csak lassan haladt lefelé.
Ott álltak a
szoba közepén és ’ csókolóztak’
Castle ismét
Kate ajkait csókolta majd ismét a nyaka következett és a válla és miközben
vállait kényeztette lassan lehúzta a melltartó egyik pántját majd a másikat.
Ismét ajkaik összeértek és ezalatt Castle gyengédek kikapcsolta a melltartót
ami abban a pillanatban a földön landolt. Beckett felső része ez által
csupasszá vált. Castle érezte most van
itt az idő és a nőt szép lassan araszolva a falhoz szorította. Mikor ezzel
megvolt ajkai a nő nyakát érintették majd lassan a mellkasát és aztán ez egyik
keblét kezdte el csókolni majd a másikat. Kate számára az eszméletlenül izgató
volt és teste beleremegett majd felnyögött.
Ez által Castle
tudta hogy jó munkát végez . Mikor teljesen körbecsókolta a kebleket megragadta Beckett derekát és felemelte. Ez
által Beckett a falnak volt szorítva és keblei Castle fejével voltak egy
magasságban.
Castle ismét
Beckett kebleit kényeztette. Beckett kezeivel
Castle fejét simogatta majd mikor Rick Beckett érzékeny pontjához ért Kate oly
szorosan nyomta Castle fejét a kebleihez hogy az már alig kapott levegőt. Beckett ismét felnyögött. Castle pedig szép
lassan eresztette le a nőt és ajkait csókolta.
Beckett
megelégelte a kényeztetést és átvette az irányítást. Egy mozdulattal megfogta Castle
és ö került a falnak háttal. Beckett már nem volt olyan gyengéd mind Castle és
ö egy mozdulattal megragadta Castle
ingét és széttárta a gombok szanaszét röpültek. Beckett ugyan olyan gyorsasággal le is tépte Cstleról az
inget és hevesen megcsókolta.
Beckett oly erősen
csókolta Castlet hogy keblei szorosan
Castle csupasz testéhez simultak. Caste kezei meg Végig Beckett hátát
simogatták. Beckett kezeivel megkereste
Casrtle kezeit és a falhoz nyomta őket. Beckett a csók után Castle nyakát
csókolta. Majd incselkedni kezdett a férfival.
Beckett mélyen Castle szemébe tekintetté s pármilliméterre meg ált
Castle ajkaitól. Castle próbálta megcsókolni, de Beckett folytatta az
incselkedést és még mindig tartotta azt az apró távolságot.
Castleban annyira
felgyülemlett a szenvedély hogy fél perc után nem bírta és kiszabadult Beckett
kezei közül. erre Beckett hátrébblépett és várt és várt közben ajkait harapdálta.
Castle vadul rápillantott majd nagy lendületet vett és megrohamozta Beckettet.
Vadul kezdte csókolni és a lendület következtében
Beckettet nekilökte az éjjeli szekrényének. Amitől Beckett ismét felnyögött
azonban nem a szenvedélytől hanem azért mert
a szekrény sarka egy horzsolást idézett elő Beckett hátán. De Beckettben
annyira tombolt a szenvedély hogy
háttérbe szorította a fájdalmat. Az éjjeli szekrényről meg közben
potyogtak le a tárgyak és egy kis lámpa ami a földet éréskor eltörött, de ez
csöppet sem érdekelte őket. Castle észre vette hogy az éjjeli szekrény
felszabadult és feldobta rá Beckettet és mikor hozzáért a hátához észlelte azt
a horzsolást majd leállt és a sebet kezdte ez csókolni. Kate számára ez nagyon bizsergető volt,
de nem ezt akarta érezni ezért megfogta Castle
kezét és maga elé húzta. Kate leszállt az éjjeli szekrényről és Castle elé
lépett odasimul és megcsókolt aközben a keze Castle nadrágszíjához közeledett.
Megfogta az övet majd egy laza mozdulattal kikapcsolta és kihúzta Castle
nadrágjából, arrébb lépett és két kézzel megfogta a szíjat,
ráharapott a szíjra majd maga mögé dobta. Castlenak nem is kellet több
odalépett és kipöccintette Beckett nadrágjáról a gombot és egy laza mozdulattal
Beckettet az ágyra lökte majd fölé
mászott. Két kézzel megragadta a nadrágot és egy mozdulattal megszabadította tőle
Beckettet majd óvatosan félé helyezkedett és a köldökét kezdte csókolni ami
Beckett számára megint izgatóbb volt mint számította és önkéntelenül is
belerándult. Castle a csókjaival egyre lejjebb haladt , sajnos a tanga beakadályozta
hogy lejjebb jusson ezét azt és lassan eltávolította. Beckett már teljesen
csupasz volt, de Castlen még ott volt a nadrág. Beckett a kezével lassan végigsimította
a testét és a kebleinél megállt. Castle félé hajolt és megcsókolta. Beckett megragadta
Castlet és szempillantás alatt átfordította és ö került felülre. lassan leült
és kigombolta Rick nadrágját és lehúzta róla, neki nem ment oly könnyedén mint
Castlenak ezért közben kapott tőle segítséget. Castle testén már csak alsógatya
volt, de Beckett atoll is hamar
megszabadult és elővillant Castle hatalmas szerszáma, amitől Beckett felnyögött. Szép lassan érzékien
Beckett egész testével Castlera feküdt és ajkai ismét összeértek. Castle
megelégelte hogy Beckett van felül ezért gyorsan helyt cserélt vele. Castle
volt megint felül és apró mozdulatokkal a csók közben megszabadult az ágyon lévő
néhány díszpárnától és a takarót is arrébb helyezte. Castle egyik karjával Beckett
dereka alá nyúlt, közben csókolta, és a takaró alá rakta. Magukra húzták a takarót.
Castle gyengéden behatolt Beckett testébe amitől Beckett gyengén
felnyögött. Castle ütemesen mozgott amíg
Beckett is felvette a ritmust. Castle az
érzéki aktus közben végig Beckett gyönyörű hatalmas szemeit fürkészte. Mikor közeledtek
az gyönyör felé egyszer kezdtek el egyre hangosabban nyögni. Beckett halkan megszólalt.
-Még
ne,még…még ..ne.
Amint kinyögte
ezeket eljutott a mennyországba és bekövetkezte a várva várt érzés. Egyszerre mentek el .
Miután vége lett az aktusnak Castle leszállt Beckettről és kifújta magát. Castle lihegve Beckett mellett tekintetét kezdte el keresni, mikor meglelte
elmosolyodtak. Épp hogy kifújták magukat Beckett erőre kapott és Castlera
mászott ezzel jelezve neki hogy ennyi nem volt elég. Most Becketten volt a sor
hogy jobban bedobja magát és ……
2 rész
Úgy
helyezkedett el Ricken hogy az mindkettejük számára behatoló érzés legyen. Kate
megérezte Castle duzzadó szerszámának közelségét. Bizsergés fogta el egész
testét. A két csupasz test végleg egymásra simult .Castle türelmesen várta hogy
a nő a végsőkig kényeztesse. Kate ütemesen kezdett el mozogni majd az ütemes mozgásból erős kapkodásba folyt át.
Mivel most Kate irányított elég hamar elérték azt a bizonyos pontot, de akkor
rájött hogy jobb ha átadja Ricknek a stafétát mert ő sokkal jobban csinálja és
az élvezet is nagyobb. Miután az aktus befejeződött
Castle mellkasára feküdt. feje ütemesen mozgott ahogy Castle mellkasa is.
Miután
ismét kipihenték a fáradalmakat Rick
merészebb dolgokra vállalkozott. Óvatosan maga mellé helyezte a nő apró testét
és kiszállt az ágyból. Azonban első lépése elég fájdalmasan végződött mivel
belelépett abba az üveg darabba amit alig egy órája törtek össze.
Felnyögött a
fájdalomtól majd felhúzta Beckettet az ágyból.
A további baleset érdekében felkapta Katet az ölébe és kivitte a hálóból
, levitte a lépcsőn és a konyha felé vette az irányt. Beckett pihe hab testét
lerakta a konyhapultra .
Mégis mire
készülsz Castle? Kérdezte kíváncsian
Beckett.
Castle Katera
kacsintott.
Mindjárt
megtudod.
Elővett a
hűtőszekrényből egy nagy flakon tejszínhabot és csoki öntetet.
O Castle!!!
Beckett
izgatottan nézte Rick kezében a flakonokat.
Letette őket Beckett mellé és a konyhaasztalhoz ment majd kivett
néhány pert belőle. Letette az asztalra és apró karikákat vágott.
Beckett már
nagyon izgatottá vált.
Ekkor Castle
elővett egy tányért és beletette az epret majd rá a tejszínt és a csoki öntetet.
Kész?
Beckett meglepően
nézett.
Csak poén
volt.
oda állt
Kate elé és megcsókolta. A csók után óvatosan a szájába adott egy kanállal.
Beckett a kanál végét szó szerint leszopogatta.
Castle
letette a tányért és megfogta a tejszínhabot. Beckett arcára fújt egy apró
darabot amit azt követően szép lassan le is nyalt. Castle most Beckett ajkaira fújta
a habot azt viszont nem tudta lenyalni
mert Beckett megcsókolta.
-Ez nagyon
finom volt! Szolt oda Castle
A csók után a nyakát fújta be és onnan is
lenyalta. Kate ezt annyira élvezte hogy lábai Castle dereka köré fonódtak és
azzal húzta szorosan maga mellé. Rick kibontakozott a lábak szoros öleléséből
és Kate mellkasára pont a két kebel közé
fújta a habot. Castle lenyalta,d eközben apró csókokkal is körbe járta az édesnél édesebb
testrészeit. Castle most Kate mind két mellbimbóját befújta. Kate amint
megérezte hová is fújt Castle kicsit beleremegett annyira hideg volt a
mellének. Castle a két csodálatos keblet körbenyalta hogy egy csepp hab se
maradjon rajta. Közben Kate megfogta a csokis flakont és Castle ajkaira nyomta.
Majd vadul megcsókolta és csókolta és csókolta. Miután vége szakadt a csóknak.
Castle
megszólalt.
-de ez annál
is finomabb volt. kérhetek még?
-Bocsi édes,
de ez most az enyém.
Kate szinte
ugyan azon a testrészeken ment végig
mint Castle, csak ő sokkal lassabban csinálta. Beckett kényeztetésének köszönhetően Castle dákója ismét
kezdett feléledni.
Castle
megelégelte a kényeztetést és feljebb dobta Beckettet és a köldökére ráfújta az
összes habot. Egy laza mozdulattal felugrott mellé és fölé hajolt. Lassan és
érzékien kezdte el lenyalni a habot Beckett baba sima bőréről. Miután végzett
egyre feljebb haladt, elérte a nyakát majd az ajkait. ismét vad csókolózás
vette kezdetét. A csók közben Castle
dákója behatolt Kate legérzékenyebb testüregébe is ismét hevesen kezdtek el
mozogni, közben egy szusszanásnyi szünetet se vettek a csók közben. Mikor ismét
közeledtek Kate ajka kissé elvált
Castleétöl és mind a ketten nyitott szájjal
ajkaik épp hogy összeérve várták a mennyei érzést. Az érzés ismét
bekövetkezett majd egy csókkal fejezték be az érzéki pillanatot.
Mind a
ketten annyira kimerültek hogy elbóbiskoltak a konyhapulton….
3.rész
Reggel Kate
arra ébredt hogy zuhanni akar lefelé és hirtelen elkapta Castlet aki felijedt
és elkapta szerelmét.
Kate
hatalmas kikerekedett szemekkel bámulta Castlet.
-Köszi.
-Nincs mit.
-Amúgy jó
reggelt.
-Neked is.
Egy
pillanatra sem hagyták el a szemkontaktust.
Ahogy nézték egymást lassan mosolyogni kezdtek.
-Kate az
éjszaka az a valami fantasztikus volt.
-Ahogy számomra
is.
Castle elővette
kisfiús sármját és vágyakozva tekintett Katera. Aki rögtön kapcsolt és közelebb
hajolt majd megcsókolta.
Castle
kicsit gondolkodni kezdett és eltolta magától Beckettet.
Kate kérdően
nézte Rick tekintetét.
-Mi a baj Castle?
-Beckett,
Kate mi mi akkor most együtt vagyunk?
Kate
mosolygott egyet és megcsókolta.
-Ezt igennek
veszem.
Kate megint
megcsókolta.
-Eljössz
velem zuhanyozni?
Kate megint
megcsókolta.
A csók után Castle lemászott a konyhapultról, ahogy
leérkezett a földre felsikított.
-Mi az?
-Még egy
üveg szilánk darab maradt a lábamba.
Castle óvatosan
kivette majd Beckett felé nyújtotta a kezét.
Beckett csak
mosolygót és kezét Castle vállára helyezte aki egy röpke mozdulattal magához húzta
ezáltal csupasz testük ismét egymáshoz tapadt. Castle szép lassan eresztette le
amíg Kate lába érintette a földet, így arcuk egy magasságba került. Kate nem
tudott ellenállni Castle ajkainak és megcsókolta gyengéden majd a gyengéd
csókból egyre vadabb következett. A
csókjuk közben Rick próbált hátrafelé araszolni . A heves csókolózás közben lassan
eljutottak a lépcsőig. Castle
nekidöntötte Katet a lépcső korlátjának majd a nyakára tapadt. Rick annyira
belefeledkezett a nyaka csókolgatásába hogy jó pár vörös foltot gyártott vele. Castle
amint észrevett kicsit ijedt képet vágott, de szerencsére Kate nem vette
észre. A kis hatásszünetben megragadta
Katet és a hátára ’ dobta’
Kate
sikonyálni kezdett.
-Castle mi a
fenét csinálsz?
-Ha rajtad
múlna soha nem érnénk el a fürdőt.
Kate csak
nevetett.
Castle
gyorsan felszaladt vele a lépcsőn és a fürdőhöz igyekezett.
Castle a
szabad kezével kinyitotta a fürdőajtó és belépett. Letette Katet.
Aki a
leérkezéskor kicsit megszédült.
-Kérlek ne
csináld ezt még egyszer.
Rick csak
nevetett majd megengedte a zuhanycsapot.
A víz csak
úgy locsogott a zuhanyrózsából. Rick odalépett Beckett elé és megragadta .
-Na hol is
hagytuk abba?
Kate ajakit
lassan Castleéhez közelítette, nem akart túl hamar odaérni inkább incselkedett Castlenak.
Először ajkait Castle arcához érintette majd lassan átvánszorgót a másik
oldalára majd szép lassan odaért Castle ajkaihoz. Gyengéden értek össze ,
mondhatni hogy csak puszi volt majd több ilyen követte. Ekkor Castle kezébe
vette az irányítást és olyan nyelves csókot adott Beckettnek hogy még ő is
megdöbbent. Beckett felugrott Castle
ölébe és átkulcsolta lábaival a derekát. Castle pedig Beckettel az ölébe
belépett a zuhany alá és nekidöntötte Katet a csempénk.
A két
csupasz test minden porcikáját átjárta a hűsítő
víz áradat.
Castle nyelve
így még sikamlósabban érintette Beckett
ajkait.
Castle ismét
belemélyedt Beckettben aki a zuhany alatt még hangosabbakat nyögött. Oly sokáig
mozogtak ütemesen hogy a langyos víz helyett már csak hideg víz jött a
zuhanyrózsából. Ez azonban nem érdekelte őket itt a mennyek kapujában. Mikor végre elérték a pillanatot. Hangosan
felnyögtek mind a ketten . Castle letette Beckettet majd megcsókolta. Kate
most érezte bőrén a hideg vizet és
beleremegett. Gyorsan kiugrottak a zuhany alól és Castle elzárta a vizet.
4.rész
Mind a
ketten csurom vizesen álltak a fürdő közepén. Castle látta hogy Beckett reszket
ezért kikapott egy törölközőt a szekrényből. Odalépett Beckett elé és ráterítette
majd megölelte.
-Köszönöm!
Rick egy csókkal
válaszolt hogy szívesen.
Mivel Rick
is vacogni kezdett ezért Kate kitárta a törölközőt hogy Castle is beférhessen.
Csupasz és vizes testük azáltal ismét egymásnak tapadtak. Castle szorosan
átölelte Katet , ő meg betakarta Ricket. A közelség már feszítő volt mind a két
fél számára ezért megint csókba fojtották magukat.
Miután ’
megtörölköztek’ Rick a háló felé próbált menni, de nem sikerült neki mert még Beckett
törölközője alatt volt. Lassan kibontakozott ’ szerelme’ öleléséből és maga után húzva bementek a hálóba. Rick
magára kapott egy bokszert. Kate furcsán
nézett Castlera. Szomorkás volt hogy
már öltözik. És bánatát szavakba öntötte.
-Miért
öltözöl?
-Mert nem
sokára megjön anya.
-Hogy mi? Én
azt hittem ma nem lesz itthon, és mi lett volna ha előbb jön és mi ott lent és
fent meg…
-Nyugi, ha
pasinál van akkor mindig késik.
-Értem, nem tudod merre van a ruhám?
-ooo a
nadrágodnak sajna annyi, a többit meg nem tudom.
-Hogy érted
hogy a nadrágomnak annyi?
-Emlékszel
az éjjel hogy összetörtünk a lámpát?
Kate arcán
egy kaján vigyor jelent meg.
-igen emlékszem.
-Na én
reggel sajna ráléptem a gatyára ami alatt volt az üvegszilánk és elvágta.
-Castle!!!
Most mit fogok felvenni?
-A szekrényből
keress valami inget, vagy valamit. Én meg lemegyek reggelit készíteni.
Castle a szobából
kifelé menet csókkal köszönt el Beckettől.
Rick
boldogan fütyörészve ment le a konyhába, de a látvány már nem fogadta ilyen
örömmel.
/ A
konyhapult tiszta tejszínhab és csoki a földön ott hevert az epres csokis ínyencség /
-Huuu aszta.
Castle gyorsan feltakarította az éjjeli maradványokat
és nekiállt reggelit készíteni. Kate is lefáradt a konyhába .
-Mik ezek a
mennyei illatok?
-Palacsinta
és bacon.
-Huu mind a kettőt
szeretem.
Kate
bement Rick mögé és elkapott egy falat
bacont ami magával rántott még egyet ezáltal leesett a földre. Kate lehajolt
hogy felvegye . közben az ajtó nyitódott és Martha támolygott be rajta.
-O fiacskám készítettél
reggelit?
-Hát ami az
illetni nem csa….
Nem tudta
befejezni mert anyja belekotyogott.
Kate meg
lent kuncogott a pult mögött.
-Ehez a
pasihoz sem megyek vissza olyan volt mint egy töketlen bika.
Castle
szemei kikerekedtek.
-Jó lenne ha
te is összeszednéd Katet.
-Anya ami
azt ill….
-nem az
mondom hogy teperd le csak az hogy beszélj vele.
-Anya..
-Jaj képzeld kivel futottam össze a randin…..
-Hát Rogerrel.
-Rám
figyelnél egy kicsit?
-Persze
kisfiam mond csak.
-Nem vagyunk
egyedül.
-Talán
jönnek az ufók?
-nem a
konyhában nem vagyunk egyedül. Ekkor Kate kidugta a fejét a pult mögül.
-Jó reggelt
Martha.
Martha még
mindig tátott szájjal figyelte Katet.
-Te itt?
-Hát ami azt
illeti itt töltötte az éjszakát.
-Na látod
fiam erről beszéltem, legalább nektek jó volt az éjszakátok.
Kate
elmosolyodott és Castlera pillantott.
-Na jól van
gyerekek én felmegyek átöltözni mert randim lesz.
-De most jöttél
haza Tomtól
-De most Rogerrel
lesz találkozom.
-Értem.
Martha
felment és Rickék magukra maradtak.
-Alig vártam
hogy elmenjen.
-Én is.
Vadul csókolózni
kezdtek.
Martha meg
közben visszasompolygott amit észrevettek és szétváltak.
-Bocsi nem
akartam zavarni, de a táskám.
Martha
megragadta a táskát és eltűnt
Mind a
ketten fejüket megrázták és ismét összefonódtak ajkaik.
Becket
kezdte kigombolni az ingét, de Castle
elkapta a kezét.
5.rész
-Ne itt.
-Miért?
-Mert az előbb
takarítottam össze a tegnapi mutatványunk után.
-Tőlem .
Kate elkapta
Rick kezét és a háló felé húzta.
Beértek a hálóba Rick meg belökte az ajtót. Könnyű dolga volt
Castlenak mert Becketten csak egy ing volt.
Odalépett
elé és szép lassan kigombolta azt a pár gombot és óvatosan szétnyitotta.
Látvány számára megigéző volt. Az inget szép lassan lecsúsztatta a
vállairól majd az a földre hullott.
-Hopsz Mondta
Beckett.
Castle dákója
már ágaskodott a bokszerben, de az még nem került napfényre.
Castle
lágyan és gyöngéden csókolta Beckettet és szép lassan óvatosan ledöntötte az
ágyra.
Castle végig
csókolta Kate miden porcikáját, amit nagyon élvezett.
Castle
miközben végigjárta Beckett minden porcikáját addig Kate vadul simogatta és kócolta Castle haját.
Mikor Castle végzett Beckett ajkaihoz közelített.
Gyengéden kitűrt
egy kosza tincset az arcából és egy
extra nyelves csókot adott neki.
Csak
csókolták egymást miközben ujjaik barangoltak a másik testén.
A csókokat egész
nap tudták volna folytatni. Rick viszont elkezdte amiért bejöttek a szobába.
Lágyan a csókok közepette behelyezte szerszámát és lassan mozgott kezdett, de
épp hogy csak annyira hogy a csókjukat ne zavarja. Ilyen lassú tempóba elég
sokáig tartott nekik a csúcsra érni, de sikerült.
Rick nagyon
kiizzadt a nagy munkában ezért legurult Kate testéről és szétterült az ágyon.
Kifújták
magukat. Kate beszédbe elegyedett Rickel.
-Castle
nálad jobb partnerem még nem volt az ágyban. Mindig tudod mit kell csinálni és
hogyan.
Rick
elmosolyodott.
Mondanám
hogy nekem is ez volt, de….
Kate
megbökte Castlet.
-Csak
vicceltem, te vagy a legjobb.
Castle
magához húzta Katet. Egy darabig csak feküdtek ott ölelkezve és csak gondolkoztak vagy valami
olyasmi.
-Kate nekünk
nem kellett volna dolgozni?
-Nem , nem
igazán, felmondtam.
Castle
megtorpant.
-Hogy mi?
Rögtön
Beckett tekintetét kezdte el keresni.
-A kapitány
felfüggesztett a magánakciónk miatt én meg odadobtam elé a jelvényem és a
fegyverem hogy felmondok.
-De dededed miért?
-Elegem
volt, túl sok volt ez arra a napra. A veszekedés és hogy majdnem megöltek. Szóval betelt a pohár.
-Akkor már
többet nem is leszel nyomozó?
-Nem tudom
Castle, egy ideig nem szeretnék
visszamenni.
-Akkor én
sem megyek! A múzsám nélkül nem!
-Tudod 2 éve
még kinyírtalak volna ha a múzsádnak szólítasz, de most kifejezetten jól esik.
6.rész
Csak feküdtek egymás mellet és szép lassan el is aludtak.
Egészen
éjjel 11-ig aludtak amikor Castle gyomra korogni kezdett és arra ébredtek mind
a ketten.
-Azt hiszem
éhes vagyok
-Azt hiszed,
akkorát korgott hogy még a plafon is beleremegett.
Rick
elmosolyodott.
-Kérsz te
is?
-Mit
csinálsz?
-Semmi,
rendelek Pizzát.
-Akkor egy
extra sajtos sonkás pizzát kérek.
-Kicsi elég
lesz?
-Nem, nagyot
szeretnék.
-Hogy
nagyot?
-Igen, nem
tudsz te rólam még sok mindent Castle. Én nagyon sokat tudok ám enni.
-Nem az a jó! Akkor gyorsan megrendelem a pizzát.
Kate visszadőlt
az ágyba Castle meg kiment telefonálni.
Beckett végre
egy kis időre gyedül maradt és tudott gondolkodni. Kiterült az ágyon és csak
mosolygott.
Ez eddigi
életem legjobb döntése volt. Még magam sem hiszem el de boldog vagyok,
de cefetül. Ez olyan képtelenség, én és Castle. De mit is ezen gondolkozni,
vele vagyok és kész.
Végre Rick
is visszatért és gyorsan behuppant az ágyba Kate mellé.
-Mit
vigyorogsz?
-Á semmit.
-Na mond el?
Semmit?
Rick apró csókokkal
halmozta el.
-Na mond el?
-Megint
megpuszilta.
-Na léci.
Megint egy
puszi.
Kate csak mosolygott.
-Na jó.
-Azon
gondolkodtam hogy mi ketten együtt
vagyunk ez olyan képtelenségnek tűnhet nem?
-Kate figyi
ez nem képtelenség, ez tény volt már az első találkozásunkkor. Igaz hogy négy
évet kellett várnom rá de megtörtént hogy a fal amit felhúztál magad köré azt
szép lassan bontsam le nehogy megsérülj.
-Nem is
tudtam hogy te ilyen módon is tudsz
gondolkodni..
-Te sem
tudsz ám rólam még mindent. Romantikus
is tudok lenni.
-Ez olyan szexin
hangzott a te szádból.
-Tényleg szexi
volt, és az eddigi attrakcióim az nem
volt szexi?
-Nem nem
volt inkább vadító volt, de ne bízd el magad, sok mindent kell még
bizonyítanod.
-Én elbízni
magam, nem azt nem.
Kate a fejét
lehajtotta majd szemeivel Castlera nézet.
-Bizonyíts
hogy mennyire ismersz .
-Mivel?
-Mondjuk,…Kate becsukta a szemét.
-Milyen színű
a szemem?
-Tudod Kate
ez nem ilyen egyszerű.
Kate
elnevette magát.
-Tehát nem
tudod!
-Egy szóval
sem mondtam.
-Amikor
reggelente meglátlak a napfényben akkor a szemed csillogó és a barna szemed
tündököl a napfényben, bezzeg mikor megpillantod a kávét a kezemben akkor kissé
világosabb lesz és csillogni kezd. amikor Viszont lent vagyunk Lanienél akkor
egészen besötétedik és alig lehet benne csillogást látni. Na bezzeg mikor
valami eszedbe jut vagy esetleg nyomon vagy akkor nagyon szép kékes árnyalattal
tündököl. ha boldog vagy na azt mindenki észre veszi, szó szerint tündököl a
szemed a barna vényárnyalatban. Ha zavarban vagy vagy lebuktál akkor nem igen
lehet felfedezni mert mindig másfelé tekintesz . Mikor kilépünk a friss levegőre
szó szerint erőre kapnak a hatalmas szemeid és jobban tündökölnek mint valaha,
na akkor a legszebbek mert a sötét és a világos egyvelegét adja és a barna szín
kissé zöldessé vadul el.
Kate
kinyitotta a szemét és a szája tátva maradt.
-Na akkor
tudom hogy milyen színű a szemed?
Kate nem tudott
megszólalni.
-Nem is
tudtam hogy ilyen sok színű.
-Kate, azt
hagyján hogy a szemed minden egyes árnyalatát tudom, de ezt képzeld el az egész
lényedre is így ismerem, ismerhetem majd meg.
-Te tényleg
tagadhatatlan romantikus vagy.
Szerinted
miért szeretnek a nő, nemcsak ---Az
arcára mutatott--- Ez a formás állam tetszik nekik.
Kate
felnevetett.
A csengő
megszólalt .
-Na ez
biztos a pizzánk lesz.
Rick adott
egy csókot Katenak majd az ajtóhoz eredt. Mikor kinyitotta döbbenten vette
észre hogy ne a pizza volt az hanem….
7.rész
……Esposito
állt az ajtóban.
-Hé Esposito,
te mit keresel itt?
Espo annyira
részeg volt hogy egy szónál többet nem tudok kinyögni.
-Lanie
Castle megsajnálta
barátját.
-Gyere be
haver.
Esposito betántorgott
majd levágódott a kappanéra.
-Castle én
nem bíróm ki Lanie nélkül. Kell nekem.
-Akkor
szerezd vissza.
Castle
lehuppant mellé.
Beckett már furcsállta
hogy Rick még nem jött fel a pizzájával ezért utánanézett.
-Hé Castle.
Hol marad a pizzám?
Ordította
Kate.
-Haver van
nálad egy nő?
-Ami azt
illeti igen.
-És el se mondod
nekem?!
-Bocsi de
nem régóta van nálam.
-Akkor én
elmegyek és magatokra hagylak a szőke bombázóval.
-Nem szőke
és nem mész sehová. ilyen állapotban nem!
-Én én nem akartalak
zavarni, csak Lanie.
Espo a
részegségtől már majdnem sírt.
-Castle,
tudom hogy te nagyon jó vagy a nők terén, kérlek segíts.
Beckett
annyira türelmetlen volt hogy felkapta Rick egyik ingét és a nappali felé ment.
Lesétált a lépcsőn, de a fiuk annyira össze voltak csúszva hogy nem vette őket
észre.
C-astle
merre vagy?
Beckett épp
a kanapé mögött ált.
-Itt
vagyunk.
Beckett
lenézett és akkor vette észre a piától bűzlő Espot.
Ő is
felnézett.
-Szia
Beckett!
-Helló. Te itt ilyenkor?
-Helló. Te itt ilyenkor?
Espo nem birka
kinyögni a szavakat hanem csak pislogni tudott
-Lanie a
gondja, rájött hogy nem tud nélkül élni.
Kate
elnevette magát.
-Nem baj ha
itt alszik?
-Miért lenne
baj a te házad?!
-Csak
gondoltam megkérdem.
-Akkor én visszabújok
az ágyba te meg majd gyere a pizzámmal.
Kate adott
egy csókot Ricknek és felment.
Espo szemei
már csukva voltak szinte már szuszogott.
Rick kivette
a kezéből a piás üveget és letette az asztalra, Espo lábait feltette a kanapára és betakarta egy pléddel.
Espo viszont
mikor vízszintes testhelyzetbe került és elkezdett motyogni(álmában)
A téma ismét
Lanie volt, mintha csak neki magyarázna.
Castle
próbált halkan kuncogni, majd előkapta a mobilját és elkezdte kamerázni. A
lányeget fel is tudta venni
A csengő
ismét megszólalt.
Na ki lehet
az már megint.
Rick
odacammogott és ki jött meg végre, a pizza futár.
Rick
elrendezte a pizzát és felment Beckett mellé.
-Azt hittem
már sosem jössz fel!
-Csak tudod
Espo.
-Szerintem
reggel azt sem fogja tudni hogy hogyan került ide.
-na az
meglehet.
Castle
odaadta Beckettnek a pizzát aki rögtön falni kezdte.
Nagy
nevetgélés közepette el is fogyasztották a pizzát.
-Beckett mi
lenne ha beszélnél Lanievel Esporól?
-Szerintem
nem kéne beleavatkoznunk!
-Ők is
sokszor beleavatkoztak a dolgainkba, meg hát Lanie legjobb barátod.
-Ez igaz, és
ha ő nem lett volna talán rá sem szánom magam arra hogy lépjek.
Castle mosolygott
egyet.
-De jól döntöttél
és most boldog vagy!
-Igen az
vagyok, de még mennyire hogy az vagyok.
Kate arrébb dobta
a pizzát és magához húzta Castlet. Gyengéden megcsókolta.
-Te vagy
életem egyik legjobb döntése.
-Ennek
örülök Kate.
A csókot
követte még több csók. Castle kényeztetni kezdte Beckettet a csókjaival.
-Rick,
nyitva az ajtó és Espo lent alszik.
-Nem baj,
szeretem a veszélyt.
Kate annyira
élvezte ahogy Castle bánik vele hogy gyengéden ajkait harapdálta amikor Castle
eltalált néhány érzékeny pontot a nyakán
Castle
édesen csókolta Beckett bársony sima bőrét. A nyak után a mellkasát csókolta,
sok apró csókokkal lepte el kedvese testrészeit. A mellkasát csókolta Castle
mikor észlelte rajta a saját ingét ezért cselekednie kellett.
Ahogy haladt
lefelé úgy gombolta ki a gombokat. Két gombtól meg is szabadult amitől kibuktak
a keblek. Ezek után Castle körbe körbe
kezdte el csókolni Beckett hatalmas és elég érzékeny melleit. Egyik után következett
a másik. Persze Beckett nagyon élvezte és össze össze rezzent és szorosan
ölelte Castle izmos testét.
8.rész!
Miután Castle
már eléggé körbecsókolta Beckett kebleit lejjebb merészkedett és a hasát majd a
köldökét csókolta.
-O Castle ne
hagyd abba!!!
Beckett az
izgalomban elég intenzíven turkált Castle hajában.
Castle még
ennél is lejjebb merészkedett és körbe körbe csókolta Beckett intim testrészét,
ami eléggé megtette a hatást. Beckett ugyan is annyira élvezte hogy fel fel rándult. Castle annyira mélyre hatolt
hogy Beckett eljutót a csúcsra. Castle még jobban élvezte Katenél hogy örömet tud neki szerezni.
Kate az
élvezés után megragadta Rick fejét és felhúzta maga mellé és megcsókolta.
-Isteni vagy
Castle.
Castle előkapta
kisfiús mosolyát.
-Még csak
most jön a java édes.
Rick megragadta
Katet és egy 360 fokkal elgurultak. Amitől pár centire lettek az ágy végétől.
Castle vadul
kezdte csókolni Beckettet. Kate meg közben próbálta megszabadíts Castle
egyetlen ruhadarabjától, ami sikerült is neki és ismét előbukkant amire oly
sokat várt(pár órát).
Rick lassan
és gyengéden helyezte el Beckettben. ez a szex is oly sok gyengédséggel és érzelemmel volt tele hogy ez a menet
sokkal több volt mint az remélték. A nagy ágytorna alatt Kate többször is
elment ahogy Rick is.
Épp a
közepén jártak és mind a kettejükről
folyt a víz mikor csörömpölésre lettek figyelmesek.
Rick épp
akkor ment el, de a végét még megvárta majd szép lassan kimászott Beckettből és
csendre intette. felkapott egy aslónacit.
Kate még
annyira az események hatása alatt volt hogy csak hátra huppant az ágyba.
Rick lefelé
vette az irányt, mikor leért látta hogy Espo a konyha felé próbált eljutni,
sikertelenül. Lement majd megtalált a
csörömpölés okát, a piás üveget ami ezernyi darabra tört össze.
Rick gyorsan
visszahúzta Espositot a kanapéra majd felsöpörte az üveget, miután mindent
elrendezett visszament a szobába. Sajnálatára nem azt látta amit szeretett
volna. Kate a kimerültségtől elaludt.
Castle elmosolyodott
majd bebujt mellé az ágyba.
Neki sem kellett
sok és már szundított is.
Reggel úgy ébredtek fel hogy testük szorosan
egymáshoz volt tapadva aminek meg is volt az eredménye, min a ketten csurom
vizesek voltak. Kate és Rick is mosollyal ébredt.
-Le kellene zuhanyoznunk
-Zuhanyozol
velem?
-Akármennyire
is akarom,meg kell néznem Espot hogy milyen állapotban van.
-Pedig nem
tudod mit hagysz ki Castle.
-Attól tartok
hogy nagyon is tudom, majd ha elrendeztem Espot akkor megmutatod miből maradtam
ki!
-Hát, még
nem tudom.
Rick egy
hatalmas csókot adott Katenak majd
felkelt az ágyból és felkapott egy köntöst. Az ajtó sarkából még küldött
egy csókot Beckettnek és utána lement.
Kate busán
de beállt a zuhany alá.
Rick meg Espot
kereste, de nem találta mikor valami ökölödés szerű hang jött a mosdóból.
bekukkantott és Espo épp kidobta a taccsot.
-Jól vagy?
-Mért úgy
nézek ki mint aki jól van Castle.
-Nem nem
igazán. Hozzak egy pohár vizet?
-Igen és
mellé egy doboz aszpirint is .
Castle már
el is húzta a csíkot és a konyhába ment.
Gyorsan
összeszedte amit kell és Espo után vitte.
-Köszi
haver.
-Nincs mit,
Emlékszel a tegnapra?
-Csak arra
hogy valahogy idekeveregtem. Mert?
-Csak mert
elég szépen regéltél Lanieröl, és szerintem szerezd vissza!
-Hé haver,
inkább ne beszéljünk Lanieröl oké!
-De, te
kérted hogy segítsek!
-A tegnapi tetteimért nem vonhatsz felelősségre!
-Figyelj
Espo, beszélek Kattel hogy beszéljen Lanievel
hogy gondolja át!
-Nem tudom Castle!
-Neked nem
is kell semmit csinálnod, csak miután mi beszéltünk vele utána te is beszélsz
vele és elmondod neki amit tegnap nekünk.
-Jó rendben,
de most ideadnád a vizet?
-O persze.
Castle
kiment a konyhába ahol már Kate várta.
-Jó reggelt,
mit csinálsz?
-palacsintát!
-MMM az
nagyon fincsi.
Fél óra alatt
Espo nagyjából összekaparta magát és kimászott a fürdőből.
Kate és Rick
épp csókolóztak amit Espo meg is látott. Először megtörölte a szemét azt hitte káprázik,
de a valóság az valóság.
Megköszörülte
a torkát amitől a pár szétrebbent.
-Huha, friss
infók ezt még nem tudom feldolgozni.
-De hisz
este már…
-De nem
emlékszik az estére!
-JA hupsz
-Remek már
ti is boldogok vagytok csak én nem.
-Nyugi
Esposito, én minden elrendezek. Mindjárt megyek is és beszélek Lanievel.
Kate adott
egy csókot Castlenak és elindult az őrsre.
Mind a két fiú
nézte ahogy Kate kimegy majd egyszerre megszólaltak.
-Csodás nő!
9.rész(vége)
Majd
mindkettejük szája mosolyra váltott.
-Espo, te
gyere vele.
-Minek?
-Hát így
akarsz Lanie elé menni piásan és fesletten.
-Hát nem
igazán.
-Akkor gyere
velem és összekaplak téged.
Kate már a liftben
volt és lefelé tartott Laniehez. A liftajtó kinyitódott és kilépett,
körbetekintett és meglátta -Laniet.
-Szia Lanie!
-Á Kate
téged is lehet látni. halottam hogy felmondtál. De miért?
halmozták el
a kérdések Beckettet.
-Azért
mondtam fel mert elegem lett és találtam valami fontosabbat az életemben.
-Ugye nem
drogozol!
-Mi?,nem.
Mindegy. Fontos dologról szeretnék veled beszélni!
-Hu ez elég
komolyan hangzik!
-Szóval mi
van veled meg Espositoval?
-Nem tudom.
-Ez egyszerű
kérdése. Szereted vagy nem?
-Hát még
mindig sokat gondolok rá, de ö már biztosan nem akarja újrakezdeni.
-Ezt honnan
veszed?
-Mindig
mikor találkozunk, elmegy mellettem vagy a földet bámulja.
-És
szerinted ez azért van mert nem szeret!
-Mi másért.
-Arra nem is
gondoltál hogy azért csinálja mert szeret és nem bir rád nézni mert elöntik az
érzelmek.
-Nem nem
hiszem.
-Ha azt
mondom hogy éppen tőle halottam!
-Mikor beszéltél te vele?
-Mikor beszéltél te vele?
-Tegnap
éjjel átjött Castlehoz és éppen akkor öntötte ki a lelkét!
-Hogy mi?
-Szóval
elmesélte bánatát!
-Nem nem, te mit kerestél Castlenél az éjszaka közepén?
-Nem nem, te mit kerestél Castlenél az éjszaka közepén?
Kate arcán
lassan látszódott a mosoly ami egyre kerekebb lett.
Lanienek
leesett.
-te jó ég,
te és Castle. Na végre, összeszedted magad és léptél.
-Végre igen
és nem is gondoltam hogy ilyen boldog leszek.
-És mikor
jöttetek össze?
-A történtek
miatt teljesen máshogy láttam a világot és miután felmondtam elmentem hozzá és
akkor ’összejöttünk’
- Ó Kate ez
fantasztikus hír!
-Tudod Lanie
azóta nem voltam otthon, olyan fantasztikusan érzem vele magam hogy egyszerűen
nem bírunk leállni.
-Na most
végre kitombolod magad.
-Tudod ő az
ágyban valami fantasztikus.
-Gondoltam.
-Na de
mindegy hagyjunk engem és Castlet most te és Espo vagy a téma. Akkor ha
idejönne és kiöntené a lelkét és elrendeznétek mindent akkor újra együtt
lesztek?
-Azt hiszem
igen, de nem fog ide jönni!
-De 5 perc
és itt is lesz.
-Hogy mi?
-de hisz
tiszta hulla szagom van.
-Akkor
gyorsan rendezd el magad!
Lanie csak
úgy kapkodott. Villám gyorsan elrendezte magát, de épp hogy készen lett nyílt
is a liftajtó és Castle meg Espo szállt ki belőle.
Lanie meg
csak állt és várta hogy Espo odaérjen.
-Lanie
beszélhetnénk?
-Mondta tök
komolyan Espo.
Megköszörülte
torkát majd Bementek Lanie irodájába és az ajtót magukra zárták.
-Castle
szerinted összejönnek?
-Remélem
igen.
Kate
átölelte Castlet. Rick meg rutinosan körbefonta karját és csak szorította
Beckettet.
Pár perc
múlva Kateék szörnyű csattanásra lettek
figyelmesek.
Kate gyorsan
bekukucskált az ajtó lyukon majd felnevetett.
-Mi az Kate
valami baj van?
-Nincs
Castle, szerintem hagyjuk magukra őket.
-De jól
lesznek?
-Castle nem
esik le, már az asztalon járnak.
Castlenak
végre leesett majd mosolygott egyet.
-Követhetnénk
a példájukat.
-előbb el
kell még egy valamit hoznom az asztalomtól ha nem baj.
-persze
menjünk.
Kateék
felmentek a 2.ra és odalépet az asztalára majd kivett egy kisebb füzetet. Épp
mikor menni akart a lifthez valaki utána kiabált.
-Beckett!
Beckett olyan automatikusan válaszolt.
Beckett olyan automatikusan válaszolt.
-Igen
asszonyom!
-Zavarhatnám
az idejét pár percig?
Kate bólintott
majd ment Gates irodája felé.
Belépett
majd leült az egyik székre.
Gates is
helyet foglalt majd az asztalra könyökölt.
-Kate most
őszinte leszek magával. Nem akarom hogy elhagyja az őrsöt!
-De már be
adtam a felmondásom és már el is fogadták.
-Nem nem
igazán, beleraktam a fiókomba mert nem akarom hogy felmondjon. Tudja maga az én
legjobb nyomozom és nem tudom mit csinálnék maga nélkül!
-Tehát azt akarja mondani hogy a felmondásom semmisé vált?
-Tehát azt akarja mondani hogy a felmondásom semmisé vált?
-Igen és
örülnék ha visszahozná a cuccait is!
Kate vett
egy levegőt majd válaszolt.
-Jó,
visszajövök, ha Espot visszahelyezi a felfüggesztésből
Gates
elmosolyodott.
-Megoldható
és köszönöm Kate.
Kate csak
bólogatott
Gates
benyúlt a szekrénybe és elővette Kate jelvényét, bilincsét és pisztolyát majd
átadta neki.
Kilépet az
irodából
Castle már
sejtett valamit mert látta hogy Kate eltette a fegyverét.
-Kate ez azt
jelenti?
-Igen azt.
Rick egy
hatalmas csókot adott Beckettnek majd megragadta a kezét és a lift felé húzta.
Beszálltak és Castle vadul csókolni
kezdte Katet. Castle oly szenvedélyesen
csókolta Katet hogy hamar megszabadította a pólójától és tovább csókolta.
Épp mikor
bele lendültek volna Kate Telefonja megcsörrent.
Kate kicsit
szuszogva beleszólt.
-Itt
Beckett.
-Sajnálom Beckett
hogy ilyen hamar hívom, de most kaptam a hírt egy kettős gyilkosságról.
-Rendben
asszonyom máris visszamegyek.
-Ja és
Beckett Castlet is hozza ez pont neki való eset.
-Igen
asszonyom.
Kate letette
a mobilt majd eltolta magától az írót.
-Castle most
hívott Gates, van egy kettős gyilkosságunk.
Castle
szemei felcsillantak.
-Remek
hullavadászat indul, de ezt még este befejezzük.
Kate csak
bólintott majd megnyomták a 2.emelet gombját.
Vége
Sziasztok Barátaim, Puskás Juditnak hívnak Budapestről, Magyarországról Szakmailag sebész orvos vagyok, 52 éves vagyok, kérem figyelmesen olvassa el a valós életem tanúságait, hogyan állítottam vissza egykori szerelmemet két napon belül gyertyák megosztása után. ima, jó szándékom van itt megosztani a jó hírt Tudd, hogy ez az információ segít valakinek, aki most olvassa, meggyógyítani a megtört szívet, és két napon belül helyreállítani az elveszett szerelem kapcsolatát. Lehet, hogy az én tartózkodásom is hasonló, már évek óta házas voltam Áronnal, a múlt hónapban szakított velem, mindent megtettem, hogy újra szeressen, de hiábavaló volt minden, amit tettem, szerettem volna, ha visszajön. mert volt két közös gyerekünk és annyira szeretem, hogy nem bírom nélküle, mindent megkérdeztem tőle, megígértem, de nem volt hajlandó. Elmagyaráztam a problémámat a munkatársamnak, ő a legjobb barátom, és azt tanácsolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot a Drigbinovia Szerelmi varázslattal, ez az egyetlen, ami segíthet, de én az a fajta vagyok, aki soha nem hisz abban, hogy létezik szerelmi varázslat. működhet, nem volt más választásom, mint megpróbálni, küldtem egy üzenetet doctorigbinovia93@gmail.com Email és whatsapp +12162022709 és viber +12066713285. Drigbinovia azt mondta, segíthet visszaszerezni a férjemet, hogy ne aggódjak, hogy minden rendben lesz három munkanap előtt, gondosan követtem minden utasítását, hogy mit tegyek a házamban egy szerelmi varázslat ima közben. az éjszaka. Drigbinovia sugárzott egy varázslatrészletet a szerelemről, és meglepő módon , A második nap 05:00 körül volt. hogy bocsánatot kérjen tőlem, és azt mondta, hogy hazajön, mert hiányzik neki a családja, annyira izgatott volt, hogy visszafogadtam őt. Drigbinovia a legjobb módja annak, hogy megmentse a házasságát, csak meg kell próbálnia?
VálaszTörlés