8. rész
Már aznap be jött hozzá Lanie.
-Na mi lett az eredmény????
Kate gyorsan lesütötte a szemét és
rávágta.
-Csak valamilyen fertőzés.
-Aha, ha te mondod.
-Nem én a tesztek.
-ÉS hogy van Castle?
-A doki szerint javult a szívműködése.
-Ez akkor azt jelenti hogy hamarosan
fel fog ébredni.
Kate kiskutya szemekkel nézett
Laniere.
-Na kislány, ne légy ennyire
letörve, tudom hogy valamelyik nap fel fog ébredni.
Lanie még egy kicsit
vigasztalta Katet , majd hazament.
Megint telt az idő és elröppent egy
hónap és Castle szívműködése beállt a normálisra. Kate hasán, már apró jelek
uralkodtak, de nem tudta senki, egy személyt kivéve. Marthat ö sejtett valami
mert már átélte ezt a procedúrád, de nem tette Katenek szóvá.
Katenak ultrahangos felvételre kellett
menni. Bent volt a dokinál és meg is kapta az első felvételre a kicsiről amin
nem igazán látszott semmi. Kate ebben az időszakban, eltaszító életmódot
folytatott, nem törököt a benne növekvő élettel, csak Castle kötötte le.
Valahogy nem érzett a baba iránt úgy mint ahogy ilyenkor a várandós anyák, ezt
csak egy kényszerállapotnak fogta fel.
Egyik reggel a mosdóba sietett mert
már elég sűrűn ki kellett mennie, mikor visszaért váratlan meglepetés zavarta
meg eddig egyenletes életét.
A keze remegni kezdett mikor meglátta hogy
Castle keze megmozdult.
Nem törődött semmivel azonnal
szaladt egy ápolóért.
Hamar vissza is értek. Majd nem
sokkal később a doki is megjelent.
Katet kiküldték amikor vizsgálták.
Amikor a doki kijött beszélni
kezdett.
-Asszonyom a mostani megmozdulása Mr Castlenak nagyon sok jót
sejtet.
Kate megölelte a dokit.
-Asszonyom, ez mind jó, de
-Á mindig van egy ’de’.
-A napokban fel fog ébredni számításaink
szerint és a mikor ez bekövetkezik lehet hogy nem várt esemény fogja fogadni. A
kómás emberek többsége, teljes ürességgel és zavartsággal tér magához és ideiglenes amnézia is
felléphet a betegeknél.
-De ez csak néhány betegnél érvéges
ugye?
-Hát 50-50%
-És be legyen idege, árt a babának.
-Maga ez honnan tudja?
-Kate én orvos vagyok mi megérezzük,
na jó a kollégám mondta.
-Kate olyan hülye képet vágott
ehhez.
-Maga nem is örül neki?
-Még is hogy örülhetnék az apja kómában
fekszik, legkevésbé hiányzik egy gyerek az életembe.
-Akkor mit akar tenni?
-Lehet hogy örökbe adom.
-Kate ezt gondolja át alaposan!
-Nincs mit átgondolnom, nem vagyok
gyilkos hogy abortuszt csináltassak, de nekem, nem kell ez a baba és inkább
örökbe adom.
-Maga tudja, de gondolja át!
-Megtettem.
-NA nekem most mennem kell majd
hívjanak ha felébredt.
-Oké, köszönöm doktor úr.
Miután elment a doki Kate felhívta
Marthat hogy elmondja Castle javulását. Aki erre rögtön besietett a kórházba
Alexissel együtt.
Mikor beértek Kate nyakába egyszerre
ugrottak.
Kate ezen meg is lepődött.
-Ez remek hír, akkor nem sokára fel
fog ébredni.
-A doki biztató szavakat mondott.
Alexis annyira örült hogy ölelgetni
kezdte a kómában fekvő apját.
Egy órácskát még bent voltak, mert Alexisnek órája
volt. Marthanak meg valami találkája. Így Kate ismét egyedül maradt Castlevel.
Kate egész nap a kezét figyelte hátha megmozdul újra, de nem nem mozdult. Kate
annyira kimerült hogy este 8-kór márt el is aludt.
Valamikor hajnalban Kate arra ébredt hogy valaki
mocorog az ágyban.
Kinyitotta s szemét és egy nyugtalan férfi mellett
találta magát, már mozgott, de szemei még csukva voltak.
Kate nem hitt a szemének, ezért a kapcsolóhoz vánszorgott
és felkapcsolta a villany.
Erre Castle a szeméhez emelte a kezét.
-NEeeee
Kate azonnal lekapcsolta a lámpát és futott
segítségért.
2 percen belül már ott is termett az éppen
szolgálatban lévő nővér.
Kate szorgalmasan figyelte a nővért hogy mit is csinál Castlevel.
-Uram hall engem?
-Uram?
-Hol vagyok???
-A kórházban önnek autó balesete volt.
-hogy mi? Mikor?
-Kb 2 hónapja.
Castle értelmetlenül tekintett a nővérre, és
akaratlanul is félre pillantott és meglátta Katet.
-Beckett?
Kate felkapta a fejét és Castle mellé sietett ( nagyon
örült hogy nem felejtette el Castle)
-Itt vagyok Castle!
-Ez komoly hogy autóbalesetem volt???
-Igen az!
A nővér kiment a szobából egyedül hagyva őket.
-Mire emlékszel???
-Nem tudom!
-Te jó ég arra emlékszem hogy****** elhagyjuk az őrsöt.
Ő is velem volt? lett valami baja?
Kate kitágult szemekkel nézett rá.
-Castle annak már 2 éve.
-Mi?
-az két éve történt! te jó ég nem emlékszik hogy együtt vagyunk) Kate szíve épp most tört darabokra.
-az két éve történt! te jó ég nem emlékszik hogy együtt vagyunk) Kate szíve épp most tört darabokra.
Egy kicsit még beszélgettek a balesetről majd
Castle feltett egy kérdést.
-Dane hogy van?
-Ki?
-Hát tudod a rablási osztály Dane a pasid.
Kate nem tudta mit reagáljon.
-Mi már nem vagyunk együtt.
-Rick megörült.
-Már van más! Egy sokkal tökéletesebb pasi. Nem akarlak
elkeseríteni de te sem vagy már ****
Rick belül éljenzett, ez az, nem vagyunk együtt, de
Katenak van egy pasija.
Még egy kicsit beszélgettek és utána Castle visszafeküdt,
mert még nem nyerte vissza teljes energiáját.
Amint Rick elaludt Kate nagyon sokat merengett a
dolgokon , a mai nap eseményein lés egyéb máson, majd dűlőre jutott, és komoly
lépésre szánta el magát.
-Hagy ja a dolgokat úgy ahogy vannak és ha Rick nem
emlékszik a történtekre akkor nem is mond neki semmi! Belül e7z nagyon fájt neki, de nem volt más
választása.
Reggel szó szerint az egész banda bent csövezett a
kórházban Marthaékal együtt.
Hamar elrepült az idő és Marthaval abban egyeztek
meg hogy cserélnek, Kate már nagyon kimerült volt ezért haza,ment.
Kate nyugodt szívvel és remegő lábakkal tért haza a
rég nem látott lakásába.
Otthon 1 órán át a kádban ült és merengett Castlen
és a hasában növekedő életről.
A kádban a csupasz hasán végig simította a kezét.
-Nem ezt nem szabad. Kapta el a kezét hirtelen.
-Nem szabad kötődöm a babához, de ez a baba nem
csak az enyém.
de csak az enyém az én szívem alatt növekszik és igen
is ötökbe adom, mi lesz aha Rick ezt megtudja. -Akkor soha nem bocsájtja meg nekem,
de ki fog derülni amint nő a hasam. Megvan, kiveszek a szülésig szabit és akkor
senki sem tudja meg, de Castlethez is be kellene mennem, de csak addig mehetek
míg a hasam nem kezd el még jobban gömbölyödni.
Kate eldöntötte!
Másnap Kate ismét bement hozzá, de nem volt az
ágyban. Keresni kezdte mire megtalálta a
mosdóban a kád szélén ült és fogta a fejét.
-Castle!
Rick felnézett.
Beckett.
-Mim mi
történt?
-Te ezt jobban tudod mint én nem igaz?
-Mi csoda?
-Kate te hazudtál nekem.
-Miben?
-Mégis mikor akartad elmondani???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése